Ügyvédi iroda
dr. Czárán István
Jogi tanulmányaimat Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán folytattam, ahol sikeres tanulmányaim eredményeként 1996-ban kaptam meg a jogi diplomát. Már az egyetemi évek alatt gyakornokként munkát vállaltam egy komplex jogi szolgáltatást nyújtó ügyvédi irodában, így tanulmányai mellett már szakmai tapasztalatot is szerezhettem. A diploma átvételét követően ügyvédjelöltként folytattam a munkámat, majd a szakvizsgák sikeres letételét követően, 1999-ben megalapítottam a Czárán Ügyvédi Irodát, amelynek tagjaként folytattam jogi tevékenységemet. Az Ügyvédi Iroda működésének kezdetétől több cég, illetve cégcsoport megbízása alapján látok el részükre állandó jogi képviseletet. Úgy vélem, a lelkiismeretes, megfelelő szakmai felkészültséggel és egyre nagyobb szakmai tapasztalattal végzett munkám gyümölcse, hogy az állandó megbízók döntő többsége a mai napig megtisztel bizalmával. Ügyvédi munkám mellett 1994 – 2002. között a Budapest XI. Kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat tagjaként tevékenykedtem, a két önkormányzati ciklus jelentős részében az Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöki tisztét is betöltöttem. Szintén ügyvédi munkám mellett, 2004-2005-ben a Rendőrtiszti Főiskola Gazdaságvédelmi Tanszékén főiskolai adjunktusi minőségben a főiskolai hallgatók oktatásában is részt vettem, oktatói tevékenységemet a tanszék megszüntetéséig végeztem. Ügyvédi tevékenységem a jog szakterületeinek széles körére kiterjed, ennek részleteit az Ügyvédi Iroda bemutató anyagában ismerhetik meg.